Elméleti háttér
A következő bejegyzésem két elemzést, illetve reflexiót is tartalmaz majd. Sikerült egy olyan videót és tanulmányt találnom, melyek együtt tekintve is értelmet nyernének. Közös pontjaik: belső motiváció, játékos tanulás, hálózatos gondolkodás.
Tanulmány ismertetése
Először Gyarmathy Éva - Diák3.0 - A határtalan lehetőségek generációja - című tanulmányát olvastam (Elérhető itt: http://www.eltereader.hu/media/2015/07/Okt_inf_DNK_0714_READER.pdf.) Akik nem ebbe a virtuális világba születtek, azt gondolják, hogy a mostani generációk csak mások segítségével képesek elérni bármit is. Kooperáció, összedolgozás, team-munka. Korábban ez nem volt megvalósítható. Az iskolai rendszer is az eddig bevált, információt egy irányba közvetítő intézményként működött - és működik még a mai napig is. Ezért egyre nehezebb rohanó, virtuális világunkat az iskola szigorú rendjéhez igazítani.
A technológiai fejlődés magával hozta a játék iránti szenvedélyt. Tehát a motiváltságot gyakran játékok útján érik el az emberek. Ez már a fiatal felnőtt korosztályra is vonatkozik. Azonban, mint ahogy az a cikkben is megfogalmazódott: a játékosság csak akkor hatékony, ha belsőleg motivált. Ez akkor valósul meg, ha "az egyén sajátosságainak (mint érdeklődés, képesség) megfelelően tevékenykedhet, és ennek a tevékenységnek a kimenetelét, a sikert is maga határozhatja meg." (Gyarmathy É., 34.o.) Ez sajnos ellentétbe ütközik az iskolák beállítottságával, ugyanis a tevékenységek kimenetele, a siker mértéke, értékelése is a tanártól függ.
A mai iskolák nehezen tudnak alkalmazkodni a felnövekvő generációk információ-éhségéhez. Valójában maga az intézményrendszer, a stabil struktúra és a hagyomány az, ami összetartja még a diákokat. Ez az összetartás azonban egyre nehezebbé válik, ha nem haladunk a kor követelményeivel.
A szerző ír különböző hálózatokról, melyek segítik a tudás megszerzését. Először csak egy irányból érkezett temérdek információ áradat (web1.0). A jelenlegi (web2.0) rendszer lehetővé teszi az információk cseréjét, felhalmozását, a közös gondolkodást. Amire mi, leendő pedagógusok törekszünk, az a harmadik, web3.0 hálózat sajátosságait tükrözi: egyéni lehetőségek kihasználása, egyéni haladási tempó stb. Ez és sok más is egy álomképet tár elénk, ahol az információ bárhol, bármilyen mennyiségben, bármikor elérhetővé válik. Ez a hálózat most már kiépülőben van. Szerintem érdemes lenne megragadni a lehetőségeket és gondolkozni azon, hogy vajon ez a rendszer hogyan építhető be a mai oktatási kultúránkba? Az, ami most jellemzi iskoláinkat, nem tartható fenn változtatások nélkül sokáig.
A web3.0-ás gyerekek jövőbeli felvázolása nagyon hatásos és úgy érzem, egyre több fiatalra jellemző a cikkben felsorolt néhány tulajdonság. Gondolok itt a követezőkre: "A pillanatnak élnek", "Az életük állandó mobilitás", "Több időt töltenek online mint offline a társaikkal". Ezek a mai magyar tinédzser korosztályra szerintem jellemzőek. Azonban az, hogy "Több nyelvet beszélnek", "Társas készségeik érettek": ezekben szerintem van némi elmaradás. Különösen a nyelvtudásra utalok. Ez egy olyan pont, melyet egy magyar fiatal nehezen érvényesíthet és nehezen érhet el megfelelő gyakorlás és tapasztalat nélkül. Márpedig a hazai idegennyelv oktatás szerintem épp hogy nem a gyakorlásra épít. Természetesen szükséges egy, vagy két nyelvvizsga a továbbtanuláshoz, a diplomához, vagy egy-egy komolyabb cégnél, vállalatnál a perfekt nyelvhasználat. Azonban tapasztalataim szerint a diákok nagy része csak papíron tudja az adott idegen nyelvet. Remélem ez a tendencia változni fog az elkövetkezőkben.
A cikk hatására megerősödött az a véleményem, hogy az iskolát is olyan színtérré kell tenni, ahol a diákok örömmel, részben a saját érdeklődésük szerint, egyénre szabottan képesek szert tenni olyan tudásra, mely a számukra hasznos. Természetesen a kereteket megőrizve, egy biztos alapot adva. Ezt a közös munkákkal, a technológia kihasználásával, kooperációval és a lehetőségek kreatív kiaknázásával érhetjük el.
Digitális kompetencia
A megtekintett videó szintén kapcsolódik ehhez a témához. Rab Árpád előadását hallgattam meg, melyben szó esett a gamifikációról, az MOOC-rendszerről, a fizikai valóságtól való eltávolodásról és újfajta tudásszerzési modellekről.
A számos technikai vívmány közül a leggyorsabban a mobiltelefon terjedt el. Alig egy évtized alatt meghódította a világot. Ehhez képest a vasút térhódítása több, mint egy évszázadig tartott. Az okostelefonok ma már többre képesek egy átlagos számítógépnél. Ez hatalmas előrelépést jelentett az információ szerzés és tárolás szempontjából is. Egy kis tenyérnyi eszköz képes a világ bármely pontjáról információt adni nekünk az internet segítségével.
Ezért fogalmazódik meg a kérdés: mire való az emberi emlékezet, ha itt az okostelefon? Az előadó szerint "kiszervezzük a memóriánkat". Ezért sokan azt érzik, hogy felesleges megjegyezni adatokat, hiszen csak meg kell keresnünk a telefonon. Ez egy hatalmas probléma szerintem az oktatás terén. Miért tanítson akkor egy történelem tanár, ha azt bárki bárhonnan elérheti néhány érintéssel?
Véleményem szerint a problémakör nem csak a fentiekben merül ki. Mint az az előadásban is elhangzott: kezdünk a fizikai valóságtól eltávolodni. A virtuális terek "nyernek teret" életünkben. Teljesen más agyi tevékenység kapcsolódik a két világhoz.
A gamifikációt említette még az előadó. A játékkal motiválhatók az emberek, azonban az oktatásba ezt nem lehet beépíteni, mivel közben nem történik aktív tanulás. Nem történik hatékony ismeretszerzés. Ezt a cikk elemzésnél is említettem, hogy a játékkal történő motiválás csak akkor működik, ha az egyén megőrizheti szabad akaratát, gondolkodását, elképzeléseit. Amint egy szabályrendszerbe iktatjuk ezt, a belső motiváció gyengül. Ezért nehéz az iskolába integrálni ezt a fajta ismeretszerzési technikát. Inkább a képességfejlesztésben segít, mint a tudás átadásában.
A MOOC- rendszer tömeges tanítást takar, mely a világhálón bonyolódik. Számomra a sikeresség aránya nem meggyőző. Ahhoz képest, hogy mennyien indulnak el egy ilyen virtuális akadémián, nagyon kevés embernek sikerül megőrizni a belső késztetést a tanulásra (az eredményességi ráta csupán 10 %). Ugyanis ezek a rendszerek nem kötnek semmihez. Szabadon elvégezhetők. Pusztán akarat kérdése.
Felvetődik gyakran a probléma, hogy miért nem végezzük el a feladatainkat? Miért húzzuk, halasszuk őket? Miért érezzük magunkat gyengének ahhoz, hogy elkezdjünk egy könyvet olvasni? Az előadó szerint azért, mert nem érdekel minket. Ezzel nem értek egyet. Nekem az a véleményem, hogy sok esetben inkább a fáradtság, a kényelem és a lustaság győz. Érdekel minket valami, szeretnénk jobban informálódni, de annyira nincs kedvünk nekiállni. Velem gyakran előfordul, hogy a sok feladat közül nem tudom melyiket válasszam. Tudom, hogy érdemes lenne előre olvasnom valamit, de annyi mindennel kéne ugyan ezt csinálni. Nem tudom eldönteni, hogy melyiket kezdjem el. Ezért inkább nem kezdem el egyiket sem. Ezért érdemes időtervet készíteni.
A videó és a tanulmány rávilágított arra, hogy mennyi megoldatlan probléma áll előttünk, leendő tanárok előtt. Érdemes a fejlődő technikai eszközöket, az újfajta programokat integrálni az oktatás rendszerébe, ezáltal lépést tudunk tartani a diákok igényeivel az innováció, az új technológiák terén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése